Orvosnő:
- Én Atsushi Koharu vagyok. Azt iskola orvosnője.
Mondta kedvesen a nő egy melengető és nyugtató mosollyal az arcán.
Koharu:
- Nos...először is...nyisd ki a szád...
Az orvosnő elvégezte a szükséges vizsgálatokat aztán adva nekem egy két gyógyszert lefektetett vissza a párnára. Mondta,hogyha a gyógyszer nem fog segíteni és a láz nem fog leesni akkor jobb lesz ha kórházba visznek és ott Pót-vizsgálatokat végeznek. Később jobbulást kívánva összepakolta a dolgait és kiment a szobából. Én pedig továbbra is az ágyamban feküdtem és próbáltam pihenni. Egy ideig csak a plafont bámultam aztán végül bealudtam.
******************************** Pár órával később **********************************
Amikor kinyitottam a szemeimet Irie és a lányok ültem körülöttem. Amikor a lányok meglátták,hogy felébredtem egyből zajongni kezdtek.
Irie:
- Véééégreee felébredtél Elis!
Tsubasa:
- Ne ordibálj már Irie...így is rosszul van...ne tegyél rá még egy lapáttal.
Minari:
- Fáj még valamid?
Yuma:
- Jobban érzed magad?
Tsubasa:
- Naaaa lányok! Ne mind egyszerre! Levegőhöz sem engeditek szegényt...még mindjárt megfúl..
Minari:
- Oh jajj!
Minari egyből jó két méterre hátra ugrott. A lányok pedig elkezdtek nevetni.
Yuma:
- Beléd meg mi ütött Mina?
Minari:
- Menjetek onnan! Elis meg fog fúlni!
Yuma:
- Nem szó szerint értette Mina!
Minari:
- De hisz...ő azt mondta,hogy Elis nem tud levegőhöz jutni! Levegő nélkül pedig megfúl!
Tsubasa:
- Nyugi már Mina! Nem úgy értettem...
Irie:
- És még nekem dumálnak,hogy én csapok nagy zajt....
Nem tudom,hogy a nagy zajtól-e vagy sem de a szoba ajtaja kinyílott és pár már számomra jól ismert arc jelent meg az ajtóban.
Yuki:
- Itt aztán megy a buli ezerrel!
Den:
- Szegény Elis! Már pihenni sem hagyjátok őt lányok.
Nil:
- Fogd már be Den.....
Fiú 1:
- Mi történt veled te természet áldása?
Fiú 2:
- Micsoda becenevek Wataru....
Yuki:
- Ti most gúnyolódni jöttetek?
Wataru:
- Mi? áááá dehogy is. Ugye Kaori?
Fiú 2:
- Nem Kaori vagyok hanem Kaoru de barmok királya!
Wataru:
- Nyugi öcsi nyugi. Csak szívatlak.
Kaoru:
- Idegesít az ostoba humorod.
Nick:
- Naa naa fiúk. Csendesebben.
Irie:
- Héka ti lúzer banda! Nem akartok elkussolni végre?
Wataru:
- Megszólalt a természet vadvirága!
Irie:
- Elbénázott félherceg....
Yuki:
- Ezt megkaptad Toru!
Wataru:
- Kuss Yuki hercegnő!
Yuki:
- Te is jól tudod,hogy ez a becenév nem tud felidegesíteni engem!
A lányok közelebb bújtak hozzám és elkezdtek sugdolózni egymás között.
Tsubasa:
- Ezek hibbantak....
Minari:
- Egyet értek...
Irie:
- Nem is csodálom,hogy ilyenek...elbénázott félhercegek...
Yuma:
- Inkább szemét túrók...
Elis:
- Na de lányok...
Irie:
- Te meg csitt! Most beteg vagy!
Elis:
- Köszönöm,hogy eszembe juttattad.
Irie:
- Igazán nincs mit...
A fiúk szintén összenéztek aztán hozzánk csatlakoztak. Valaki a földön valaki pedig az ágy szélein foglalt helyet.
Nick:
- Miről titkolóztok csajok?
Tsubasa:
- Közöd?
Wataru:
- Ideges a cica..
Tsubasa:
- Ha nem fogod be ez a cica mindjárt szétkarmolja a "gyönyörű" arcocskádat..
Yuki:
- Toru....inkább tényleg jobb lesz ha hallgatsz....
Wataru:
- Értem én.....értem...kussoljak...
Yuma:
- Létezik Isten...
Mindenki hangos nevetésben tört ki. a maradék időt már felesleges zajongás és veszekedés nélkül töltöttük. Akár a lányok akár a fiúk de mindenki 21.00-ig nem hagyta el a szobát. Még Nil is maradt. Pedig azt hittem,hogy pont ő le fog lépni.
Végül egy kisebb idő elteltével ami után mindenki aki nem a szobában lakott elment én újra nyugodtan tudtam pihenni. A fiúk persze időnként forogtak körülöttem ( főleg Yuki) de szerencsére már tényleg jobban voltam és nem volt szükségem semmire és lassan el is aludtam.
******************************* Következő reggel ***********************************
Amikor felébredtem már teljesen eltűnt a fáradságom és a rosszullét. csendben kibújva az ágyamból gyorsan előkotortam a ruhámat és amíg a fiúk aludtak átöltöztem. Már amikor az ágyam szélén ültem és próbáltam rendesen kifésülni a túlságosan is hosszú hajamat vettem észre,hogy a másik kettő már kezd ébredezni. Én valahogy végre rendbe hozva a hajam kinézetét összefontam azt és lassan kimentem a szobából. Az órákig még volt egy fél órám ezért én kimentem az udvarra levegőzni egy kicsit. Elcsodálkoztam azon,hogy ennyi ember volt fent ma. Hisz eddig mindenki szinte az utolsó 10 percben jelent meg a láthatáron.
Egy kisebb séta után az osztályterem felé vettem az irányt. Amint beértem szokás szerint helyet foglaltam a hátsó padban.Pár perc múlva már a többiek is lassan megérkeztek.Mindenki megint a csapattársai mellett ült. A tanár a csengővel együtt érkezett és sietve el is kezdte a mondanivalóját.
Tanár:
- Először is jó reggelt gyerekek! Másodszor pedig egy fontos bejelentésem van számotokra! A csapat beosztásotokkal már rég tisztában vagytok! De ez még csak a kezdet volt. Már tudjátok,hogy minden félévben van egy fellépő vizsga. De azt még nem mondták el nektek,hogy minden csapatnak még jóval az előtt be kell regisztrálni csapatnévvel és kapitánnyal együtt! Szóval...Kérem,hogy a mai nap folyamán döntsék el,hogy ki lesz a csapatuk kapitánya és mi lesz a csapatuk neve aztán jelentkezzenek nálam.
Na de mivel az órából már alig maradt 7 perc csendben maradjanak itt és várják meg a csengőt és készüljenek elő a következő órájukhoz. Köszönöm a figyelmüket. Viszlát.
Ezzel a tanár úr kiment a tanteremből és mindenki beszélgetni kezdett egymás között. Természetesen Yuki és Nick is egyből felém fordultak és mi is elkezdünk beszélgetni az előtt tanárral elhangzott témáról. Egy kis fogadás végén eldöntöttük ( vagy inkább ők döntötték el) hogy a csapat kapitánya én leszek a név pedig " Trive" lesz. A csapat nevet én ajánlottam. Mivel hárman voltunk valami ahhoz kötődő nevet szerettem volna felajánlani. A srácoknak megtetszett a név ezért egyből bele is egyeztek abba,hogy a csapat neve hivatalosan is "TRIVE" lesz.
A következő óránk tánc volt. A nagy "kedvencem". Mindenki egyből a nyújtásba kezdett.Természetesen én is. Iriet kértem meg,hogy segítsen nekem. Amint a tanár belépett az ajtón mindenki egyből felsorakozott. Ma nem kellett párban táncolni. Ettől még jobban aggódni kezdtem mivel a múlt tánc órán is Nil vezetett és csak neki köszönhetően nem estem el vagy hússzor.
Az óra elkezdődött. Egyensúlyom egyszerűen borzalmas volt. Nem tudtam eldönteni,hogy ez most a még kiskoromban kapott sérülésem miatt lehetett vagy csak az ügyetlenségem jele volt. A tanár természetesen nem is egyszer szólított meg a bénázásom miatt amivel rám összpontosította mindenki figyelmét. Amikor az óra befejeződött én reszkető lábbakkal ültem a földre és a bokámra helyeztem a kezem mert nagyon elkezdett fájni. A táncteremben már csak én maradtam meg az a szöszi. Ha jól emlékszem Wataru volt a neve. De nem igazán érdekelt. Lassan a kezeimre támaszkodva valahogy megemeltem magam és sikerült lábra állnom. Ő ezt észrevette de szerencsére nem szólt bele és kiment. Lassú léptekkel én is a tussolóba mentem. Ott talán 10 percet tölthettem aztán a következő órára mentem.
Az éneken és táncon kívül még rengeteg tantárgy volt. De A tánc órák 3-4 órásak szoktak lenni ( minimum) ezért naponta csak 3 óra szokott lenni. Jelenleg is a történelem óra kellett,hogy legyen.
Csengőkor a tanár is megérkezett és az óra megkezdődött. Már leges legelső történelem órán tesztet irtunk. Olyan kérdések is voltak a tesztben,pontosabban olyan történelmi eseményekhez voltak kapcsolódva amelyekről nem igaszán hallottam. Számomra irtó nehéz volt. Szinte az egész óra a teszt írással telt el. A tananyagot a tanár egy kinyomtatott lapon hozta el aztán az óra végén megkérte,hogy osszam szét azokat. Próbálva megtartani az egyensúlyt jártam padtól padig,hogy szétoszthassam a tan anyagot. Amint kicsengetek mindenki lassan kiment. Yuki és Nick az ajtónál vártak engem és együtt mentünk Aozome úrhoz ( tanár úr) hogy bejelentkezzünk.
Az egész úton szintén visszafogtam a fájdalmat és próbáltam egyenesen járni. Amikor megtaláltuk a tanárt egy kettőre bejelentkeztünk és már ment is mindenki dolgára. Én a szökőkútnál álló lócát választottam pihenő helynek. Hiába a suli kertjében volt,ilyenkor ide nem igazán járt bárki is.
Ledobva a cipőt a lábamról és lehúzva a zoknit a kötésre néztem aztán azt is levettem. Már így is rég le kellett volna vennem...de a sok tánc óra miatt nem volt rá alkalmam. A másik lábamról is lehúztam a cipót és a zoknit,hogy ne legyen túl feltűnő ( vagy inkább érdek felkeltő/furcsálló dolog) és nyugodtan a lócán üldögélve dúdolgattam azt az altatódalt amelyet még anno a kicsiknek énekeltem a gyermekotthonban.
A nap kellemesen sütött. A madarak dala pedig elvarázsoló volt. imádtam lustálkodni amikor ilyen kellemes volt az udvaron az idő. De lassan már indulnom kellett visszafelé. Már épp a kollégium fő bejáratának ajtaján léptem át amikor meghallottam,hogy a hátam mögött nyikorgott az ajtó. Én lassan hátrapillantva egy kis rózsaszínes hajú lánykát vettem észre. Amikor a kislány észrevett engem visszahúzódott és csendben állt az ajtónál.
Elis:
- Szia!
Szóltam kedvesen hozzá de látszott rajta,hogy fél tőlem.
Elis:
- Eltévedtél?
A kérdésemre a kislány bólintott.
Elis:
- Kit keresel?
Kislány:
- Anyut....
Elis:
- Hogy néz ki az anyukád? talán ismerem!
A kislány elkezdte körbeírni az anyukáját és én felismertem benne az iskola orvosnőjét. Még szerencse,hogy találkoztam vele tegnap...nem a legjobb körülmények között persze,,,,de legalább tudtam segíteni a pici lánynak. Megfogva a kislány kezét elindultunk a gyengélkedő felé mivel a reményeim szerint még ott van. És,hogy a kislány ne unatkozzon beszélgetni próbáltam vele út közben. Szerencsére már több mint 2 hete voltam ebben az iskolában és valahogyan de már tudtam beszélni a japán nyelvet. Főleg,hogy a lányok segítettek nekem a nyelv tanulásában úgy,hogy angol helyett csak is japánul beszéltek.
Elis:
- Hogy hívnak?
Kislány:
- Aemi.
Elis:
- Nagyon szép név. Örvendek Aemi. Én Elis vagyok....hogy kerültél ide?
Aemi:
- Anyával jöttem....
Elis:
- Értem...
Amig beszélgettünk gyorsan múlt ez az idő és már meg is érkeztünk a gyengélkedőhöz. Én bekopogva benéztem és észrevettem Koharu asszonyt amely épp dolgozott. Aemi egyből anyukájához rohant.
Ms Koharu:
- Te meg hogy kerültél ide?
Aemi:
- Amikor felébredtem sehol sem voltál és én megijedtem...aztán elmentem,hogy megkeresselek de nem voltás sehol...aztán Elis nővérke elhozott....
Ms Koharu:
- Szóval Elis...
Az nő rám pillantott aztán elmosolyodott.
Ms Koharu:
- Remélem már jobban vagy. Na és persze köszönöm,hogy elhoztad Aemit. Időnként nagyon nehéz elbánni vele.
Elis:
- Nagyon kedves kislány. Őröm volt megismerkedni vele.Na de ha megbocsájtotok én megyek. Viszont látásra. Viszlát Aemi.
Aemi:
- Szia húgi! Később találkozunk.
Lassan bezárva az ajtót én végül visszamentem a szobába,hogy tanulhassak egy kicsit. A fiúk még nem voltak sehol ezért kihasználva az alkalmat gyorsan át is öltöztem mivel már úgy is elég késő volt és úgy feküdtem az ágyban és olvasgattam egészen addig amíg el nem aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése