Irie:
- Jaajj Elis! Túl nehéz vagy!
Elis:
- Hoppá...bocsánaaat..
Irie:
- Amikor bambulsz....azt egyből észre lehet venni...mi baj van már megint?
Elis:
- Semmi gond...miből vetted?
Irie:
- A szemedben látszik az,hogy nagyon agyalsz valamin...ki vele...
Elis:
- Semmi komoly dolog...csak....már egészen tegnap óta nem találkoztam sem Nickel sem Yukival...de...a legrosszabb az,hogy még amikor a suliban voltunk...már akkor is kerülni próbáltak engem....kezdek attól tartani,hogy a csapatunk nem sokáig fog megmaradni...
Irie:
- Sejtettem,hogy ez a nagy gondod...de ha még is lemondanának rólad,bármelyik pillanatban nyugisan átcsapódhatsz hozzánk. A csajok is csak örülni fognak neked és ezt te is jól tudod.
Elis:
- Hát igen...Nem is tudom,mit tettem volna ha te nem lettél volna mellettem Irie!
Hirtelen megfordultam és Irie nyakába ugrottam. Mi mind a ketten hangos nevetésben törtünk ki felkeltve mások figyelmét is. Csak,hogy engem annyira de annyira nem érdekeltek a többiek,hogy elhinni is nehéz...hisz amikor legelőször érkeztem meg a suliba olyan félénk voltam mint egy nyuszi és meg sem mertem szólalni...most viszont...teljesen a régi énem ellentéte lettem. Igazat mondanak...idővel változnak az emberek.
Nevetgélésünket a tanár zavarta meg. Meg igazítva szemüvegét a tanár úr megkért minket,hogy hagyjuk abba a nevetést és figyeljünk rá. Én és Irie alig bírtuk ki,hogy ne nevessünk fel újra.
Mr Imagawa:
- Jó reggelt diákok! Hogy érzitek magatokat ezen a csodálatos reggelen?
Diák:
- Ha több időt szánnának az alvásra sokkal jobban éreztük volna magunkat.
Diák:
- Még mindig le vannak merülve az elemeink....irtóan fáradtak vagyunk de ezzel ne törődjön tanár úr! Inkább meséljen...maga hogy van?
Mr Imagawa:
- Én is jól vagyok köszönöm.
A tanár egy enyhe mosollyal az arcán vakarta meg tarkóját aztán újra a diákok irányába fordította fejét.
Mr Imagawa:
- Nos...erről tegnap este döntött a tanári kar...egy erdei kirándulásban lesz részetek. És még mielőtt kérdésekkel dobálnátok be engem még elmondanám azt,hogy a kirándulás idején szintén csoportokra lesztek osztva. Minden csapatban 5 ember lesz. Véletlenszerűen lesztek szét osztva. De hogy még érdekesebb legyen a csapattárs választás régi kalaphúzás módot fogjuk használni.
Egy újabb tanár jelent meg egy kalappal a kezében és Mr Imagawa kezébe adva azt félre lépett egy lappal és tollal a kezében.
Mr Imagawa:
- Nos...ki szeretne az első lenni?
A tanár úr körbe nézett és Iriére mutatott. Ő lassan kilépett a tanár úrhoz és kihúzott négy cetlit aztán szétnyitva azokat egyesével kezdte el fel olvasni a neveket.
Irie:
- Rebeca Klein, Nil Smith, Samantha Morgan, és Elis King.
Megkönnyebbülve sóhajtottam fel amikor megtudtam kivel leszek egy csapatban. Mellettem lesz Irie. Ez az eddigi legjobb hír.
Következőnek Tsubasa nyújtotta a kezét és ment neveket húzni a kalapból.
Tsubasa:
- Wataru Tomohisa, Dajana Lewis, Hikaru Onodera, és Elena Vhite.
Következőnek Yuki ment húzni. Ekkor láttam meg őt a két napon át először.
Yuki:
- Den Smith, Minari Inugawa, Aizawa Yuma, és Kaoru Aiba.
Következő egy számomra még nem nagyon ismert fiú indult a tanár felé és amint a kellő helyre érkezett szintén 4 nevet húzott.
Fiú:
- Hikari Onodera, Nicolas Bellz, Jake ( ejtsd: Dzsék) Horan, Petra Ross.
Ezek után még jó pár ember maradt, Azok is gyorsan el lettek osztva és a csapatok teljesen készen álltak. A tanárok szét osztották az utolsó útba igazításokat. A diák önkormányzat elnöke és annak tagjai nem vettek részt az erdő kirándulásban hanem a helyett ők a szervezéssel foglalkoztak. A kirándulás indulásának időpontja a holnapi napra esett reggel 6- ra. Addig is egy tánc órán kellett részt vennünk aztán szabad programunk volt. Én épp a szobámba akartam bemenni amikor egy ismerős hang szólított meg. Egyből hátra fordultam.
Nick:
- Beszélhetnénk?
Elis:
- P....persze...
Yuki is ott volt. De ő nem mondott egy szót sem. A szívem mélyén már jól tudtam,hogy miről lesz szó.
Az udvaron telepedtünk le egy kisebb fa árnyéka alatt. Én lehajtott fejjel ültem a két fiúval szembe. Yuki a fának támasztotta hátát. Nick pedig utolsóként foglalt helyet közöttünk aztán elkezdte beszédét.
Nick:
- Egy fontos dologról szeretnénk most beszélni veled.
Elis:
- ......................
Nick:
- Tudom...nagyon sokat dolgoztunk a vizsgafellépésre.....
Elis:
- Tudtam,hogy ez lesz....- Motyogtam alig hallhatóan még mindig a földet bámulva.
Nick:
- Mondtál valamit?
Elis:
- ............... - A kérdésére én csak némán fejet ráztam.
Nick:
- Nos...az a helyzet,hogy...
Yuki:
- Ne húzd már....csak mond ki és kész...
Nick:
- .............
Elis:
- Szóval még is úgy döntöttetek,hogy csapatot cseréltek nem igaz? - Emeltem meg fejemet egy mosollyal az arcomon.
Nick:
- Igen.....
Elis:
- Úgy tudtam....
Nick:
- El....
Elis:
- Semmi gond. Hiszt az elejétől fogva ostobaság volt gondolni,hogy minden jól fog elsülni.
Yuki:
- Ne beszélj butaságokat.
Elis:
- Nos...ez esetben sok sikert kívánok nektek a továbbiakban...
Felállva helyemről elindultam vissza az épületbe. A fúk mondtak valamit nekem de én egyszerűen figyelmen kívül hagytam szavaikat. Már nem érdekelt amit mondani akartak. A szobám ajtajával szemben dermedtem meg. Megpróbálva elrejteni csalódottságomat és áll mosolyt mutatva ki léptem me a szobámba. Szerencsére Irie nem volt Odabent. Volt még egy kis időm összeszedni magamat. A fürdőbe vettem az irányt. Arcot mosva töröltem le a könnyeimet a vízzel együtt aztán visszamentem a szobába és az ágyra ültem. Előkotorva a noteszemet csak annyit írtam " ELÁRULVA" s bezárva azt elrejtettem a táskám legmélyén. Hiába még nem ment le a nap én már az ágyamban feküdtem s aludtam.
************** Következő reggel ************
Reggel 5 órakor ébredtem,hogy még időben eltudjak készülni. Pontosabban mondva Irie pakolászott anyira hangosan,hogy képtelen voltam én is felkelni. Én egy fekete sportruhát vettem fel. Irie is az én példámat követve szintén egy sport ruhát vett fel. ( az elején egy farmert akart felvenni) Amint ő is felöltözött és megkértem barátnőmet,hogy segítsen összefogni a hajamat. Megesküdtem,hogy amint visszatérünk a városba elmegyek egy fodrászati szalonba és levágatom a hosszú hajamat. Irie befonta a hajamat úgy,hogy sokkal rövidebbnek tűnt mint amilyen valójában volt aztán én is befontam az ő haját és mi teljesen készen álltunk aztán kimentünk az udvarra ahol a többiek is már kezdtek gyülekezni. Irie még nem tudott arról,hogy a csapatom szétoszlott. De jobb lesz ha egy darabig még nem is fog tudni róla. Megkeresve mindenkit a csapatunkból készen voltunk az indulásra....legalább is...majdnem....Samantha egy hatalmas hátizsákkal jött ki az épületből. Irie ellen győzött a kiváncsiság és ő megkérdezte mi volt abban a rejtélyes hátizsákban amit ő alig bírt cipelni.
Irie:
- Hé Sam mégis mit cipelsz te abban a hátizsákban? téglát? mert ha igen akkor elkel,hogy keserítselek...nem fogunk házat építeni a kirándulás során.
Samantha:
- Ch....még hogy tégla....nagyon is hasznos dolgokat viszek magammal.
Irie:
- Hasznos dolgokat? Még is mit? tégla mellé még cementet is?
Samantha:
- Megint nem talált.
A lány kinyitotta a hátizsákját. Tele volt krémekkel,körömlakkal, mindenféle púderekkel és még mellette a laptop együtt a telefonjával.
Irie:
- És még is hol akarod ezeket majd felhasználni? Az erdőben nincs térerő,hogy csevegni tudj és nincs áram,hogy feltöltsd majd a laptopodat ha lemerül. Maximum kilométer hosszú hosszabitókat fogsz hozzácsatlakoztatni....
Samantha:
- Nem tudsz te semmit...
Elis:
- Remélem nem Nil fogja cipelni ezeket helyetted...
Nil:
- Nem s készültem egy tini cuccait cipelni....- Állt meg mögöttem Nil a vállamra támaszkodva.
Samantha:
- Ch.....
Nil:
- Ajánlom,hogy kipakolj minden fölösleges cuccot mert nehéz lesz így kószálnod...- Mosolyodott el gúnyosan Nil miközben tekintetét egy pillanatra rám szegezte.
Samantha morcosan rohant vissza az épületbe és úgy 10 perc elteltével újra csatlakozott hozzánk. Mivel látta,hogy sem Nil sem bárki más nem fogja helyette cipelni a hátizsákját inkább elfogadta a jó tanácsot és kidobált mindent ami felesleges.
Amint az utolsó diák is megérkezett a tanárok szétosztották a térképeket és a csapatok elindultak.
Az első állomás egy víz esés melletti híd volt. De ahhoz,hogy eljuthassunk oda ez elég hosszú lépcsőn kellett felmennünk. Elcsodálkoztunk,hogy egy erdőben miért van lépcső de nem nagyon foglalkoztunk vele abban a pillanatban. Biztosan csak a turisták kényelmesebb mozgása miatt építették egykor.
Az elején,ahogy kiderült teljesen ellenkező irányban haladtunk mivel Samantha ( aki azt állította,hogy kiválóan tud térképet olvasni) fejjel lefelé tartotta a térképet. Miatta nagyon sok időt vesztettünk el. De végül sikerült megérkeznünk az első állomáshoz. Ott vizet és egy keresztrejtvényt találtunk amelyet meg kellett oldanunk ahhoz,hogy tudjuk hová is kell tovább mennünk. Mivel a földrajz pont Irie erőssége volt könnyen elboldogultunk vele és már indultunk is tovább utunkra. Következő megállónk egy szikla kellett,hogy legyen...de a mi drága kis Samantha hercegnőnk ELVESZTETTE A TÉRKÉPET! És nekünk halvány fogalmunk sem volt arról,hogy merre menjünk tovább. Irie bevágta,hogy kóboroljunk valamerre és hátha meglesz. Samantha is elég hülye volt és ő komolyan vette Irie viccét és már indult is volna elfelé ha Rebeca időben nem vágja őt fejbe.
Később Rebeca felajánlotta,hogy jobb lesz ha visszamegyünk a hidra ahol az első megállónk volt. El is indultunk. De út közben Egy méh rajjal találtuk szembe magunkat és Samantha elfutott az erdő mélyébe félelmében. Mi pedig annyira idióták voltunk,hogy utána mentünk azért,hogy megkeressük. Csapatokra oszlottunk. Rebeca Irie társaságában indult el Samantha keresésére míg én Nilt boldogítottam jelenlétemmel. Egy jó időn át mi figyelmesen néztünk körbe keresgélve a kóbor hercegnőt de sehol sem találtuk.
Kezdett sötétedni. Engem pedig elragadott a félelem. Sohasem szerettem az erdőket...főleg az éjszakai erdőket nem.Túlságosan is...rémisztőek voltak számomra. Nil észrevette,hogy félelmemben remegek és megfogta a kezem húzva maga után. Ő magabiztos léptekkel haladt előre én pedig a lábam elé néztem,hogy ne essek fel. De közben még mindig a lányokat kerestem a tekintetemmel amikor nem a járásra koncentráltam.
Még egy kis idő elteltével már teljesen besötétedett.
De hirtelen hangokat kezdtünk el hallani és arra indultunk. Még félelmetesebbnek és hatalmasabbnak tűnt számomra az erdő mint eddig volt. Előttünk egy kisebb kanyar volt. Onnan pedig fény források eredtek. Futni kezdtünk. Pár méter futás után megláttunk egy alakot zseblámpával a kezében.
De hirtelen hangokat kezdtünk el hallani és arra indultunk. Még félelmetesebbnek és hatalmasabbnak tűnt számomra az erdő mint eddig volt. Előttünk egy kisebb kanyar volt. Onnan pedig fény források eredtek. Futni kezdtünk. Pár méter futás után megláttunk egy alakot zseblámpával a kezében.
Még gyorsabban kezdtünk el futni. Nil még mindig szorongatta a kezemet. Ez megnyugtató érzést biztosított nekem. Pont mint régen....
Amikor megérkeztünk az emberhez a zseblámpával a sötétben felismertük a torna tanárunkat. Megkönnyebbülve felsóhajtottunk és vele tartottunk a többekhez. Elmagyaráztuk miért mentük az erdő mélyébe és nem a térkép szerinti utasításokat végeztük el. Egy kisebb szidás után sátrat vertünk és mindenki lefeküdt aludni.
Következő reggel a tanárok elmondták,hogy az erdőben van egy kisebb szentély féle hely és a következő úti célunk ő lesz.
Jó pár ismerős helyen ballagtunk el miközben az úti célunk felé haladtunk. Jó három órán át jártuk az erdő különböző ösvényeit és megtaláltuk...az erdőben elrejtett szentélyt...
Meseszép hely volt. Mindenki el volt varázsolva. Még én is. Csak a bejáratnál lehetett képeket készíteni mivel a hely szent volt. Ezért mindenki elégedett volt azzal is,hogy legalább valamilyen képet készíthet emlékre.
Úgy két órát tölthettünk a rejtett szentély területén aztán végül visszafordultunk és már estére újra a képző táborunk területén voltunk. És mivel este volt mindenki egyből a szobáiba ment. Pontosabban...én az új szobámban aludtam át egy éjszakát.....
Folytatás következik....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése