Tanár:
- Már jobban van kisasszony?
Elis:
- T....tessék?
Mr Imagawa ( tanár) :
- A szoba társai azt mondták,hogy rosszul érezte magát ezért késni fog vagy talán meg sem fog jelenni...
Elis:
- Jaj....hogy erről beszél...i...igen...már jobban vagyok....köszönöm az aggodalmat...
Mr Imagawa:
- Nos...ha jobban van akkor fáradjon be és üljön le. Folytatni szeretném az órát.
Elis:
- Rendben..
Gyorsan helyet foglalva először Nickre és Yukira pillantottam akik úgy vigyorogtak mint az Alice csodaországból a bolond kalapos aztán felsóhajtva egyet előkotortam a füzetet és tollat aztán elkezdtem lekaparni mindent ami a táblán volt. Mivel az óra vége felé ugrottam be alig 15 percet töltöttem az órán. Amint megszólalt a csengő a tanár feladta a házi feladatot és elhagyta a termet én pedig egyből a padra helyeztem fejemet és összecsuktam szemeimet. Bármelyik pillanatban is képes lettem volna el aludni HA....Yuki nem jönne a közelembe( pontosabban nem ufrott volna fel a padom szélére) és nem kezdene el nevetni teli torokból mondván,hogy túlságosan is vicces arcot vágtam amikor befutottam a terembe. Irie pedig elmesélt azt,hogy Nicolas mennyire élethűen mesélte el azt,hogy én rosszul éreztem magam és ezért fogok késni a mai óráról. Mi mindannyian csak nevettünk egyet miközben én lelöktem Yukit a padról és szegény szépen a földön landolt beütve a fejét. Én eljátszottam mintha sajnáltam volna és elkezdtem simogatni a fejét mint egy anyuka a 2 éves gyermekének. Szegény Yuki elpirult és felkapva magát a földről kirohant. A lányok elkezdtek nevetni a háttérben én pedig eléjük fordítva fejemet a szám elé helyeztem mutatóujjam csendre intve amire ők elnémultak.....3 másodpercre. Nevetve pakoltunk és készültünk a következő órára. Ami kémia volt. Úgy "szerettem" ezt a tantárgyat mint semmi mást a világon. De még a tanárnőnk is olyan "kedves és életvidám" volt hogy csak na. Ha egy percet is késel az órájáról egyből kapsz egy hónapos büntetést is...És ez még a legjobb.
Beérve a kémia teremve helyet fogaltunk. Még mielőtt becsengettek volna összefogtam a hajamat,hogy ne legyen megint baj abból,hogy szé van engedve. Igazán örültem,hogy csak egyszer volt vele órám egy héten. Mindenki beszélgetett. Valaki a kémia házit kéregette valaki pedig a saját kis butaságairól és titkairól beszélt de amint becsengettek NÉMA CSEND lepte el az egész termet. Fél perccel az után a terembe belépett Miss Kaneko a szokásos " kuss vagy kinyírlak" arckifejezésével egyből ráhozva mindenkire a szívrohamot. Az asztalához lépve felszólított egy lányt az osztályból,hogy ossza szét a lapokat. Kiderült,hogy dolgozatot írunk. Nagyszerű. Kíváncsi lettem,hogy hányan készültek fel rá. Amint megkaptuk a lapokat hallani kezdtem a tollak hangját. Valaki kapart ezerrel valaki pedig a tollat kattogtatta reménykedve abban,hogy a tudás forrása fog kiömleni belőle. Én az elején azok közzé tartoztam akik kapartak ezerrel de már az óra közepe elé a tudás elhagyta a fejemet és én is a toll kattogtatók új tagja lettem. Miss Kaneko karba tett kézzel állt a terem közepében és dobogott a cipőjével mindenkire még jobban ráhozva a frászt. Hirtelen valaki bekopogott az ajtón. Mindenki megemelte a fejét. Mr Imagawa volt az. Egy pillanatra kihívta Miss Kanekot a teremből. Két perc elteltével újra együtt tértek vissza. A tanárnő beszedte a dolgozatlapokat aztán sietve távozott. Már csak a tanár úr maradt bent velünk.
Mr Imagawa:
- Ne haragudjatok azért,hogy csak így elveszem a kémia órátokat de fontos bejelenteni valóm van. 2 nap múlva az iskola diákjai egy Képző táborba fognak utazni. Ott 2 hétig fognak tartózkodni. És esélyük lesz arra is,hogy csapattársakat cseréljenek. Döntsenek okosan kérem mivel ha csapattársakat cserélnek a fellépési programjuk, szoba beosztásaik szintén változni fognak. És persze lehet még olyan eset is,hogy a baráti viszonyaik is romlani fognak. Épp ezért is még egyszer elismétlem önmagamat: DÖNTSENEK OKOSAN MERT ETTŐL FOG FÜGGENI A TOVÁBBI ITTLÉTÜK. Nos...nagyjából elmondtam mindent. Magatokkal csak a számotokra legfontosabb dolgokat vigyétek ha kérhetjük. Köszönöm a figyelmüket. Mostmár készülhetnek a következő órájukra.
Ezzel a tanár úr befejezte mondanivalóját és elhagyta a tantermet. Én mélyen elgondolkodtam. Azon agyaltam,hogy mi lesz a " TRIVE" - al. Maradnak-e a fiúk vagy csapatot váltanak? Hogy döntöttek volna ha már az elejétől fogva ők választhatnának csapatot? Nem igazán vártam a bizonyos nap megérkezését. Mély gondolkodásomból Irie rántott ki.
Irie:
- Jajj Elis drágám...ne gondolkozz ezen. A srácok tuti nem fognak eldobni.
Elis:
- Honnan tudod,miről gondolkodtam?
Irie:
- Amíg gondolkodtál mindvégig Yukit és Nicket bámultad. Könnyű volt megállapítani min agyalsz.
Elis:
- Hát....egy kicsit tényleg ezen aggódom. Félek,hogy minden tervünk kudarcba fog fulladni...
Irie:
- Sajnos nem tudjuk megjósolni a jövőt de szerintem semmiképp sem fognak lemondani rólad.
Elis.
- Majd meglátjuk....most pedig gyere...még mindig vannak óráink.
Én felállva a helyemről összepakoltam és kimentem a következő nekem szükséges terem felé indulva. Történelem órának kellett lennie. Én voltam szinte a legelső aki megérkezett. Rajtam kívül a teremben csak Rebeca ült. Ő mindig is túl csendes volt de a jegyei még is kitűnőek voltak. Sokszor próbálkoztam beszélni vele de nem sikerült. Ő mindig ott hagyott mondván : " Ne másszak bele az ő magán életébe " Most kivételesen is békén hagytam őt és nem próbálkoztam szóba állni vele. Szinte pár perc elteltével már a többiek is megérkeztek. A csengő sem habozott és megszólalt. A tanárt vártuk de ő nem érkezett meg. Már jó 20 perc késésben volt. Ilyet még nem látott a világ. De...amint csak Den megszólalt a terem hátsó részében Mr Davis betoppant a terembe és szétosztotta a múltkor velünk megíratott dolgozatot,hogy megnézhessük a jegyeinket. A szemeim kikerekedtek amikor én megláttam a dolgozatomat. Hibátlan volt. De a legérdekesebb az volt,hogy én a kérdéseim felére sem tudtam válaszolni. Nem,hogy még helyesen. Az egész órán csak azon agyaltam,hogy hogyan sikerülhetett ez az egész és arra lyukadtam ki,hogy valaki az én nevemet írta a saját dolgozatára és beadta. De ki? azt még nem derítettem ki. Egy részt hálás voltam annak aki megtette hisz meg mentette a jó tanuló címemet de másrészt valaki a saját jegyét rontotta le. Észre sem vettem,hogy az órának már vége is volt. Túl mélyen gondolkodtam. Szokásosan összedobva mindent a táskába elindultam kifelé a teremből. Amikor az ajtóban voltam valaki nekem jött és feldobott. Én a földre estem és még a fejemet is beütöttem. A lábam pedig irtóan elkezdett fájni. Könnyek álltak a szemeimben de próbálkoztam visszafogni a sírást és felállni. Amikor megemeltem a fejem,hogy leordibáljam annak a fejét aki fellökött egy ismerős arcot pillantottam meg magam előtt.
Elis:
- Hikaru! Te két lábon járó szerencsétlenség!
Hikaru:
- Jajj Elis! Te ugortál elém!
Elis:
- Mit fecsegsz? Te jöttél nekem.....
Hikaru:
- Na jól jól van, jól van...mos kivételesen is magamra veszem a bűnödet.
Elis:
- Marha....Igazán segíthetnél nekem felállni!
Hikaru:
- Még mindig a lábad miatt nem tudsz egyedül járni?
Elis:
- KUSS! Ha bárki is megtudja,hogy baj van a lábammal...
Hikaru:
- Szóval nem mondtad el senkinek...
Elis:
- Nem...és abban reménykedem,hogy te is tartod a szádat.
Hikaru:
- Ne félj...nem akarok az oka lenni annak ha kicsapnak.
Elis:
- Nagyon vicces vagy ma....
Forgattam meg a szemeimet aztán megfogva Hikaru kezét kezét felálltam aztán beszélgetve vele még vagy öt percet elkóboroltam a szobámba. Nem volt több óra ezért azt csinálhattam amit akartam. Nem volt kedvem bárhová is elkószálni ezért a maradék időt a szobámban töltöttem. Egészen estig tanultam és írogattam a noteszembe. Aztán pedig lassan átöltözve lefeküdtem aludni.
Következő reggel igazán korán keltem. Az órákat lemondták,hogy a diákok tudjanak pakolászni a holnapi nagy utazáshoz a képző táborba. Én délben kezdtem el csak pakolni. Pár ruhadarabot pakoltam be,a jegyzet füzetemet és tollaimat, a fogkrémet és fogkefét,egy két váltó cipőt,fésűt és kész. Nem bonyolítottam semmit.
******************
***Következő nap***
******************
Az iskola előtti busz megállóban már reggel óra egy hatalmas busz állt.
Mindenki lassan bepakolva bőröndjét felszállt és helyet foglalt.
Irie egyből mellém csapódott le. Yuma és Minari mögöttünk, Tsubasa és Hikari pedig előttünk levő helyeken telepedtek le. Yuki és Nick a busz hátsó részében ültek. Igazán jól lehetett hallani a hangos és csengő hangjukat a busz végéből. Az Orvosnő is velünk jött de Aemit most sajnos nem hozta magával.
Amint mindenki helyet foglat a busz elindult. Először a város utcáit szeltük.
Aztán hagytuk el. Aztán egy fél órával egy hídhoz közeledtünk.
A híd alatt egy kisfiú épp a kutyusát sétáltatta. Aemi biztosan nagyon örült volna ha láthatná ezt a kilátást.
Amikor azt is elkerültük már nem volt körülöttünk más csak erdő.
Még jó 5 óra múlva pedig már látni lehetett a házat,ahol lakni fogunk 2 héten keresztül.
Az épület nem igazán nézett ki valami képző táborhoz való helynek. Legalább is első látásra.Az egyetlen amin elcsodálkoztam ez a hatalmas fal ami körülvette az épület egész területét.Amint a busz megállt mindenki kuszált és a busz előtt sorakozott fel. A tanárok elmondták,hogy itt nem kötelező a csapattársakkal egy szobában lenni ezért én és Irie megbeszéltük,hogy mi ketten egy szobát foglalunk. Egy szobában pont két ember lakhatott.
Mindenki elindult az épületbe,hogy szobát foglalhasson. Először a nagy folyosón landoltunk.
Aztán végül bementünk a szobánkba,hogy körülnézhessünk. De ahhoz még egy hatalmas folyosón keresztül kellett átmennünk.
S végül megérkeztünk a szobánkhoz. Benyitva nem hittünk a szemeinknek. A szoba hatalmas volt. És a színei is eszméletlenek voltak.
Egy lépcső is volt a szobában. Mi kíváncsiak lettünk,hogy mi lehet az ajtó előtt ezért benéztünk. Egy külön fürdő szoba fogadott bennünket. Igazán boldogok lettünk.
Nem messze a szobáktól volt elhelyezve egy kisebb ebédlő ami a konyhával volt összekapcsolva.
Összegezve: elég jó kis helyre kerültünk. Holnaptól kezdődik a neheze. Vszont ma csak lazulás és kész.
Folytatás következik....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése