Fiú:
- Oh...szia...eltévedtél?
kérdezte tőlem a fiú. Szerencsére angol nyelvet használt a társalgás idején ezért megértettem amit ő kérdezett tőlem.
Elis:
- Ööömm....nem igazán....vagyis...csak most érkeztem...
Fiú:
- Azt vettem észre. Mindenki már rég elvtte a cuccait a koliba.
Elis:
- K..koliba?
Fiú:
- Ja tényleg...hisz nem tudod hol van. Ha szeretnéd megmutathatom,hogy hol van.
Elis:
- N...nem...
Én nem érkeztem befejezni a mondatot mivel egy ismerős hang szakított félbe.
Den:
- Oh...hát itt vagy Elis? Én és Nil már mindenütt kerestünk téged. Hála az égnek,hogy megvagy.
Elis:
- Den?
Den csak mosolygott rám aztán a másik fiúra pillantott. A tekintete egy pillanatra elégedetlen arckifejezéssé vált de aztán újra a mosolygós arcát láthattam. Egy perc elteltével Nil is csatlakozott hozzánk.
Den:
- Hogy hívnak?
Kérdezte udvariasan Den miközben egyszer rám egyszer a fekete hajú fiúra nézett.
Fiú:
Oh...bocsássátok meg az udvariatlanságomat. Én Én Nicolas Bellz ( ejtsd: Nikolász) vagyok. De nyugodtan szólítsatok csak Nick-nek.
Den:
- Igazán örvendek. Én Den Smith Lennék. Ő pedig az iker testvérem Nil.
Nick:
- Örvendek.
A fiúk kezet ráztak. Én csak némán álltam mellettük. Nem igazán tudtam miről tudnék ennyi fiúval beszélni ezért lassú léptekkel hátrálni kezdtem de Nil észrevett.
Nil:
- Te meg hová mész?
Amint Nil feltette a kérdést a másik kettő is egyből rám nézett.
Elis:
- Hát..én... izé...
Den:
- Naaaa...Nil...hányszor mondtam,hogy ne beszélj vele gorombán? még megijeszted.
Nil:
- Ha ennyire félénk akkor nem itt van a helye.
Amikor Nil kimondta ezt olyan hideg arc kifejezéssel egy kicsit rosszul esett de fel is idegesített és én nem készültem ott sírni vagy a sértődöttet játszani. Egyszerűen nem készültem hagyni magam.
Elis:
- Megszólalt...
Nil:
- Mondtál valamit nyuszi?
Elis:
- Jól esik neked az ha másokat nézhetsz le vagy gúnyolhatsz ki? Mert ha ez tényleg boldoggá tesz téged akkor csak nyugodtan mondj bármit amit akarsz...engem nem érdekel.
Nil:
- Ch....
Úgy látszik ez nem nagyon tetszett meg neki ezért ő csak zsebre vágva kezeit elment valamerre. Den csak Kikerekedett szemekkel nézett engem aztán intve kezével testvére után ment. Én pedig Nickkel maradtam. De legalább ezek után nem fog feleslegesen is nyuszinak nevezni. Én egy nagyot sóhajtva újra összeszorítottam a bőröndöm fogóját. Nick újra felajánlotta,hogy megmutatja merre van a kollégium. Mivel egyedül maradtam a hatalmas iskola területén végül beleegyeztem abba,hogy elkísérjen. De amint mi el akartunk indulni az épület legmagasabb lépcsőjén egy idősebb férfi jelent meg. Elkezdett beszélni valamit japánul. Én egy szót sem értettem. Szerencsére mellette állt egy nő amely lefordított nekünk mindent.
Igazgató:
- Köszöntök mindenkit ezen a szép nappal melengető napon! Ahogyan ti már tudjátok..ez az iskola ti értetek jött létre. Itt..mindannyiuk álma teljesülhet. Énekesekké,színészeké,híres zenészekké válhattok. DE. Csak a legjobbak közületek fogják megkapni azt a jogot,hogy itt tanulhassanak. Egy felkészítő év áll majd előttetek. Ez az év alatt két vizsga fellépésen kellesz átjutnotok. Az első vizsga fellépés az év közepe körül lesz várható. Itt csak a diákok fele fog átjutni...pontosabban...a legjobbak. Azok akik sikeresen átjutnak az első vizsgán még egy fél éven át fogják tökéletesíteni magukat és újra fellépnek az év végi vizsgán. Itt is a legjobbak fognak átmenni. Ha mindenki jól teljesít akkor még az első vizsgán is mindenki átjuthat. De ilyen még ebben az iskolában nem volt. Nos...nagyjából mindent elmondtam....Jajj...majdnem elfelejtettem. A kollégiumban való szoba beosztások a csapatok szerint lesznek felosztva. Egy csapatban két embertől maximum hat emberig fogadható el. Lányok és fiúk is lehetnek csapatokban szóval ne csodálkozzon senki kérem. A csapat beosztások még a mai nap folyamán ki lesznek függesztve a hirdető falakra ezért kérem aki eddig már beérkezett pakolni még ne csomagoljon ki mivel talán pont neki szükség lesz szobát váltani. Nos...most már mindent elmondtam. Köszönöm a figyelmet.
Amint az igazgató úr eltűnt a lépcső mögött én csak körbenéztem. Nick elég izgatottnak tűnt.
Nick:
- Alig várom,hogy megtudjam kivel kerülök majd egy csapatba.
Elis:
- Én egy kicsit tartok ettől.
Nick:
- Miért is?
Elis:
- Én nem is gondoltam volna,hogy még csapatokra is kellesz oszlani. Így sem ismerek senkit. Elég nehéz lesz beilleszkednem.
Nick:
- Ne aggódj. Tuti valami jó fejekhez fogsz kerülni. De a legjobb lenne ha mi ketten egy csapatban lennénk.
Elis:
- Hát...nem is tudom...hisz...azt mondta,hogy a csapatársak egy szobában lesznek...
Nick:
- Én nem bánnám ha lányokkal kéne egy szobában lennem.
Elis:
- Ezek szerint mi nem egyformán gondolkodunk.
Nick:
- Hát lehet...na de majd meglátjuk mi lesz.
Elis:
- Túl nyugodt vagy..
Nick:
- Mert nincs is okom arra,hogy aggódjak. Lesz ami lesz.
Mind a ketten felnevettünk. Nick végül is megmutatta merre van a kollégium. Én egy szobában hagytam a cuccaimat és kimentem vissza az udvarra. Körbe szerettem volna nézni. Jelen pillanatban egyedül jártam a területet. Elég sokan voltak kint. A fiúk úgy néztek minden egyes lányra mintha valami különleges mitológiai lényt láttak volna maguk előtt. Én sem lettem kivétel. Egy részt jól esett a figyelem de más részt még mozogni is féltem hisz bármelyik lépésem problémává változhat.
Lassú léptekkel haladtam amikor egy lány jött nekem.
Lány:
- Oh ...jajj nekem...ne haragudj!
A lány japánul beszélt ezért nem nagyon értettem meg. Ő ezt észrevette ezért átment angolra. Már amennyire sikerült neki és lefordította nekem a mondatát.
Elis:
- Semmi baj.
Lány:
- Én Akeno Irie Vagyok. Örvendek. Téged,hogy hívnak?
Elis:
- Én Elis King vagyok. Én is örvendek.
Kezet ráztunk. Aztán tovább mentünk ketten. Kiderült,hogy ő egy szegényebb családból származott. Már lassan tényleg kezdtem azt hinni,hogy ebben az iskolában csak árvák vagy szegény családokból való gyerekek voltak de nem. Voltak itt gazdag családból származó gyerekek is. És épp a felfedező sétánk közben össze is futottunk egy libával aki istennőnek képzelte magát és a barátnője egy fokkal sem volt jobb. Egyből ránk támadtak azért mert mi nem voltunk " tökéletesek" velük ellentétben. A liba neve Samantha (ejtsd: Szamanta) Morgan volt a barátnőjét pedig Dajana ( ejtsd: Dájáná) Lewis. Mi mind a ketten megesküdtünk,hogy egyikőjükkel sem fogunk szóba álni és még kerülni is fogjuk őket amelnnyire ez csak lehetséges.
(Samantha Morgan)
(Dajana Lewis)
Egy óra elteltével észrevettük,hogy mindenki a hirdető tábla körül forog. Már rájöttünk az okára. Egy nagyot nyelve mi is lassan oda mentünk és elkezdtük keresni a neveinket. Én egy Trióba kerültem. Irie pedig egy olyan csapatba ahol öten voltak. A többieket már nem is néztem meg. Csak elindultunk megkeresni a szobáinkat. Az én szobám a 9 es szoba lett. Irie két szobával arrébb volt. Pontosabban a 11 es szoba volt az övé. Én előkotortam a bőröndömet a másik szobából ( amelyben az elején ott hagyta a a bőröndjét) és ajtrót nyitottam az ötös szobába. Szemeim egyből kikerekedtek. Nicolas és egy számomra még ismeretlen fiú állt és pakolászott. Amikor ők megláttak engem mind a ketten felém fordultak.
Nick:
- Micsoda meglepetés. Elis!
Elis:
- Teljesült a kívánságod....
Másik fiú:
- Pont jókor. Épp azon gondolkodtunk,hogy kinek melyik ágy jusson. És mivel te vagy az egyetlen lány válassz melyik ágyat szeretnéd!
Nick:
- Először be is mutatkozhattál volna...
Nick felsóhajtott a másik pedig hangosan felnevetett.
Fiú:
- Jajj de bolond vagyok! Mindig elfelejtem megmondani a nevemet! Bocsessz! Én Nanase Yuki vagyok. Örvendek a találkozásnak.
Elis:
- Én is örülök. Én Elis King vagyok. Az előbbi kérdésedre válaszolva pedig....nem bánjátok ha az ablak melletti ágyat foglalnám el?
Yuki:
- Csak nyugodtan.
Nick:
- Ha szeretnéd akkor legyen.
Igy mi bele is egyeztünk ki melyik ágyat és polcot foglalja el. Az elején azt hittem minden a legnagyobb rendben lesz...azt hittem....amíg nem szált le a nap...és nem jött el a lefekvés ideje...Mivel én lány voltam nem igazán akartam fiúk előtt öltözködni. Ezért udvariasan kitessékeltem őket a szobából. Az elején a srácok nem igazán akartak kimenni...főleg Nick...de egy két fejes után még is rájöttek,hogy jobb lesz ha öltözködés közben inkább magamra hagynak. Öt perc múlva már kész is voltam és megengedtem,hogy a fiúk újra bejöjjenek. Jól magamra húztam a takarót,hogy ne lássanak meg engem pizsamában. Szerencsére ők sem voltak valami perverz mocskok és nyugodtan viselkedtek. Legalább is Yuki nyugodt volt és jó háromszor is nyakon húzta Nick-et amíg mind a hárman végre le nem feküdtünk aludni.
A fiúk egy kettőre bealudtak velem ellentétben. Én nem tudtam nyugodtan aludni. Visszagondoltam A kicsikre a gyermekotthonból és arra,hogy hogyan fognak elaludni az altató dalaim nélkül. Sokáig gondolkodtam ezen...csak éjfél körül sikerült átadnom magamat az álmok világának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése